Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2020. július 24., péntek

Szénhidrát csökkentett szilvás lepény

Tegnapról maradt gombócleves mellé ma csak egy szilvás lepény készült, igazi pénteki hangulat lett tőle. Kelesztési időt nem is vártam, csak annyit amíg a sütő bemelegedett és már zsupsz ment is a fahéjjal, szilvával, mandulával megborított lepényke a sütőbe. 



Hozzávalók:
250 g Dia-wellness 50%-al csökkentett liszt
1 ek 4x-es erősségű édesítőszer
1/2 zcs élesztő
2 dl mandulatej
25 g teavaj
2 db tojássárgája

Tetejére:
340 g magozott szilva
fahéjas édesítőszer (4x-es erősségű édesítővel)
30 g szeletelt mandula

Az élesztőt a tejjel és 1 tk liszttel felfuttatom. Ezután a tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítek. Kelesztés nélkül azonnal sütőpapírral bélelt kis tepsibe (24x16 cm) nyomkodom.

A szilvát megmosom, magozom és a fahéjas édesítőszerbe mártom, jó sok mehet a mag helyére, amennyi csak fér. Tetszés szerint a kelt tésztára pakolom, megszórom szeletelt mandulával és addig kelesztem amíg a sütő elő nem melegszik 180°C-ra.

180°C-on sütöm 40 percig.

Egész mennyiség 806 g ~ 8 szelet:
Kalória: 1589 Kcal
Szénhidrát: 154 g

100 g Szénhidrát csökkentett szilvás lepény:
Kalória: 197 Kcal
szénhidrát: 19 g 

*IR, PCOS diéta: A csökkentett lisztnek elég magas a rost tartalma 20 g/100 g lisztben a tk liszttel ellentétben aminek csak kb 8 g/ 100 g a rost tartalma, így lassabb felszívódást kapunk ami a szilva gyors chjának nem is árt. Mandulatej, vaj, tojássárgája, mandula nem számolós ch, így a lepény fele lassú fel gyors ch-t hoz nekünk. Uzsonnára 1/8 adag mehet, vagy leméred a kisült adagot és kiszámolod magadnak. 

*Gastritis, GERD, gyomorfekély diétában akut, fellángolt szakaszban a szilva nem jó választás, lepény tésztát borítsd meg fahájas édesítőszerrel és mandulával. Később gyógyult szakaszban nagyon érett, nem savanyú szilvával mehet.

Jó étvágyat kívánok!









A képen a következők lehetnek: étel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése