Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. november 4., hétfő

Házi narancsos kubu

Szerintem így ősszel, ha már almás pite szezon van érdemes egyszerre a kettőt összekötni, úgyis megmarad a pite készítésről egy adag facsart almalé, ami tökéletes alap a kubuhoz.
Egyébként várakozásommal ellentétben ezt nem a gyerekem itta meg mind, hanem a férjem :D :D Alig maradt 1 dl amit le tudtam fényképezni tegnap séta közben, persze haza már nem jutott, még mit nem! Ma újabb adag fog készülni és az tuti, hogy mind én iszom meg!

Hozzávalók:
320 g sárgarépa (lehet picit kevesebb vagy több is)
1/2 citrom facsart leve
2 db alma (héjastól 438 g volt)
3 db narancs
1 l víz
3 dl almalé (nálam az almás pite készítésről maradt)
Ízlés szerint 4x-es cukorhelyettesítő 

Az almát és a sárgarépát darabolom, 1 l vízben a 1/2 citrom facsart levével addig főzöm, amíg a sárgarépa meg nem fől teljesen. (Vékony karikákra vágd, akkor hamarabb kész lesz)

Bormixerrel leturmixolom, hozzáadom a 3 db narancs levét, ízlés szerint 4x-es erősségű édesítőszert. A sűrűségen hozzáadott vízzel tudsz állítani.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése