Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. október 17., csütörtök

Sült kápiás húsgolyó

Mai tipp-topp gyors vacsorát az olaszos sült paprika ihlette, amit nagyon-nagyon szeretek ma húsgolyóval sütöttem egybe így a az átvette a zseniális ízt. 


Hozzávalók:
300 g kápia paprika
spenót levél
400 g marha darált hús
1 db tojás
só, frissen őrölt tarka bors
1 marék pirított hagyma
2 ek zabkorpa
2 nagy gerezd fokhagyma
130 g (1 vastag szelet) zeller gumó reszelve
1 ek olaj

A zellert kicsike reszelőn lereszelem, hozzáadom a darált húshoz, hozzáadok 1 gerezd fokhagymát, sót ízlés szerint borsot, zabkorpát. Az egész masszát jól eldolgozom, kicsike golyókat készítek belőle. 1 ek olajjal kikent forró serpenyőben kérgesre pirítom.

A paprikát tetszőlegesen felaprítom, hozzáadom a húsgolyókhoz, sózom. Fedő alatt közepes hőn időnként átforgatva puhára párolom. Amikor már jó a húsgolyó, megszórom pirított hagymával és reszelek hozzá még egy gerezd fokhagymát, ráteszem a spenótot, átforgatom, de gyakorlatilag kész az egész kb 25 perc alatt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése