Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. október 18., péntek

Mandulás zabkása

Túléltem a hetet jutifalat egészséges változata. Picit semmitmondó kinézetét a kanalas, egy soros recept, a brutál vanília és a ropogós mandulaforgács bőven ellensúlyozza.



Hozzávalók:
4 ek zabpehely (50 g)
4 ek Dia-Wellness vaníliás főzős puding (70 g) vagy más vaníliás puding
4 dl cukormentes mandulatej 
Fél kis zacskó (50 g) mandula forgács

Minden hozzávalót egy kis fazékba teszek, felforralom, pár percig kavargatom.
Melegen vagy hűtés után tálalom.

Egész mennyiség 3 pohár:
Kalória: 777 Kcal
Szénhidrát: 70 g

*IR, PCOs esetén lassú felszívódású szénhidrátot tartalmaz. 342 Kcal-t lehet spórolni, ha a mandula forgácsot kihagyod belőle. A mandulatej, mandula nem számolós ch. Dia-Wellness puding eleve ízesített, így édesítő külön nem kell bele.
Ha sima tejjel készíted, akkor már gyors ch-t is fog tartalmazni, így reggelire és vacsorára nem fogyasztható, csak tízóraira vagy uzsonnára.

Jó étvágyat kívánok!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése