Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. szeptember 16., hétfő

Peppeonis calzone

Könnyen mobilizálható, újra melegíthető olasz pizza, kicsit karcsúbbra faragva, de a miénk.


Hozzávalók:
250 g Dia-Wellness liszt keverék 50%-al csökkentett ch tartalommal
2 dl sovány tej
1 kk olivaolaj
0,5 zcs (3,5 g) porélesztő
csipet só
szárított oreganó
1 tojás

Töltelékhez:
1 db pepperoni paprika
1 db mozzarella
pannonia sajt vagy bármilyen más
friss bazsalikom levél
1 db paradicsom
olajbogyó
3 ek házi pizzakrémet használtam kenésre
10 vékony szelet házi kolbász (elhagyható)

A tejet langyosra melegítem, hozzáadom a porélesztőt és 1 tk DW lisztet, cukor nélkül felfuttatom, majd a liszthez öntöm. Hozzáadom a tojást, olivaolajat, oregánót, és a sót. Calzone hozzávalóiból pizzát dagasztok, ruhaszalvétával lefedem és hagyom kelni kb 20 percet.
Amikor megkelt DW liszttel szilikonlapon átdolgozom, ketté veszem, kézzel kerekre dolgozom, megpakolom a töltelék hozzávalóival a fele tésztát, ráhajtom a másik felét. Felhajtom a szélét és 210°C-on  kb 20-25 perc alatt készre sütöm.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése