Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. szeptember 15., vasárnap

Csőben sült bakonyi

Bakonyi borda fasírozottas változata, csőben sütve, az ízélmény pótolhatatlan.


Hozzávalók:
 250 g darált hús
100 g zeller
1 marék szárított vargánya
1/2 db vastag húsú paprika (nálam zöld)
zeller levél
őrölt bors
csipet őrölt kömény
1 gerezd fokhagyma
1 tk édes nemes fűszerpaprika

1 tojás

2 kis pohár (300 g) natúr joghurt vagy tejföl
só, bors
1 tk édesnemes fűszerpaprika

Nagyra reszelem a zellert és a darált húshoz teszem, hozzáadom az aprított zeller levelet, őrölt borsot, sót, reszelt fokhagymát, édesnemes fűszerpaprikát, csipet őrölt köményt és a tojást. Az egészet alaposan eldolgozom, tetszés szerinti hosszúkás henger alakúra formázom. Egy kis cserépedénybe teszem.

A vargányát leáztatom, egyenletesen elosztom a fasírtok között. A paprikát kis kockákra vágom, szintén minden fasírt közé teszek belőle.

Végül kikeverem a joghurtot a sóval, borssal és az édesnemes paprikával, leöntöm a húst és 210°C-on készre sütöm.
Rizzsel töltött szőlőlevéllel tálaltam.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése