Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. szeptember 7., szombat

Füstölt lazacos falafel stefánia

Stefánia készült nálam, nem túl megszokott módon, a darált húst ugyanis elhasználtam és nem volt itthon a fagyóban másik ezért improvizáltam egy sima stefániánál is sokkal finomabbat és egészségesebbet.


Hozzávalók:
1 üveg csicseriborsó (netto csicseri tömege 390 g)
1 db tojás

1 csapott tk őrölt szerecsendió
sok frissen őrölt tarka bors
1 db cukkini (226 g)
3 marék zabkorpa (50 g)
3 gerezd fokhagyma


100 g füstölt szeletelt lazac
3 db főtt tojás (lehet 4 db is)

A cukkinit sózom, nagyra reszelem és hagyom állni, amikor levet eresztett a levet kinyomkodom belőle.
A csicseriborsót bő folyó vízzel alaposan átmosom, 1 tojással pépesre botmixerezem. Hozzáadom a reszelt fokhagymát, sót, borsot, őrölt szerecsendiót (ez nagyon fontos ne hagyd ki) és a kinyomkodott cukkinit. Eldolgozom, végül 3 marék zabkorpát is kap. A lényeg, hogy jó fűszeres legyen, mert szereti a fűszert, ha nem vagy finnyás kóstold meg a masszát, intenzív bors és szerecsendió ízt kell érezni, ha ezt nem érzed tegyél hozzá még kedved szerint.

Félre teszem állni, hogy a zabkorpa dolgozzon, addig kifőzöm a 3 tojást.

A falafelt két részre veszem, 22 cm hosszú ujjnyi vastag adagot eligazítok egy sütőpapíron, ráteszem a főtt tojásokat, befedem a maradék falafellel, szépen formára csinosítom.

Beborítom a füstölt szeletelt lazaccal és mehet a sütőbe 200°C-ra 30 percre, ezután olajsprével lefújom és 180°C-on sütöm még 30 percet. Sütőből kivéve újra lefújom olajsprével, hogy a hal ne legyen száraz.

10 ujjnyi vastag szeletre vágom.

1 szelet Füstölt lazacos falafel stefánia:
Kalória: 108 Kcal
Fehérje: 8,7 g
Zsír: 5,4 g
Szénhidrát: 9,8 g







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése