Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. január 5., szombat

Cukor nélküli kakaós pöffetegek

Karácsonyra sütöttem egy csomó mindenféle pöffeteget ajándékba, persze magunknak itthonra már nem maradt, úgyhogy tegnap végre nekünk is készült pár adag.


Hozzávalók 20 db-hoz:
20 dkg jelölten gluténmentes zabpehely liszt
12 g sütőpor
2 db tojás
70 g laktózmentes teavaj (vagy margarin tf allergiában)
3 ek 4x-es erősségű édesítőszer + 1 ek a szóráshoz (darálva mindkettő)
1 ek cukormentes kakaópor
2 ek mandulatej

Minden hozzávalót alaposan eldolgozok, pingpong labda nagyságú golyócskákat készítek.  Előmelegített sütőben 180 °C-on 20 percig sütöm.
A golyócskákat darált 4x-es édesítőszerrel megszitálom, nem forgatom bele ahogy azt a sima cukros társaival teszik, mert a 4x-es édesítő nagyon sok lenne úgy.

Egész mennyiség:
Kalória: 1516,2 Kcal
Szénhidrát: 145 g
Fehérje: 41,5 g
Zsír: 81 g

1 db:
Kalória: 75,8 Kcal
Szénhidrát: 7,2 g
Fehérje: 2,0 g
Zsír: 4,0 g



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése