Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. augusztus 15., csütörtök

Citromos túró kocka

Nálunk kb így néz ki amikor a retro, üzemi konyhás, édes tepsis tészta új köntösbe öltözik. Stíriai metélt mintájára sütöttem ma egy citromos tészta kockát, szénhidrátcsökkentett tésztával természetesen, így az egész mennyiségben összesen 158 g szénhidrát lett kispórolva, a maradék pedig mind hússzú felszívódású szénhidrát.

Hozzávalók:
200 g Dia-wellness penne tészta
250 g túró
3 tojás sárgája
3 tojás fehérje tetejére habnak+1 ek cukorhelyettesítő
1/2 citrom leve
150 g joghurt
2 ek Dia-wellness cukorhelyettesítő

A penne tésztát kifőzöm, most kivételesen nem al'dentére, hanem úgy rendesen nagyra alaposan, hogy a túrós krémet ne szívja magába túlzottan sütésnél.
A túrót a tojássárgájákat, édesítőszert, fél citrom levét, joghurtot alaposan elkeverem. Hozzáadom a főtt tésztát. Sütőpapírral bélelt x cm-es tepsibe teszem. 200°C-os sütöm 30 percig. Elzárom a sütőt a tésztát kiveszem.

A tojás fehérjét édesítőszerrel habbá verem, a tésztára halmozom és visszateszem az elzárt sütőbe, amíg a tojásfehérje szép aranybarna nem lesz.

Egész mennyiség 4 hatalmas adag:
Kalória: 1095 Kcal
Fehérje:85,9 g
Zsír:33 g
Szénhidrát: 87,7 g




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése