Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. szeptember 19., csütörtök

Hamis grízes tészta

Nem vagyok egy édes tészta rajongó, grízes tészta meg pláne elfér tőlem, de tegnap gyerekem grízes tésztát evett volna, én meg olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem magamnak külön más ételt kitalálni, úgyhogy gondoltam, akkor én is grízes tésztát eszek csak nem hagyományosan, ahogy a gyerekem. Kb így kezdődött a kevés gondolat a "mit főzzek ma" című lemez egyetlen felén, aztán rájöttem hosszú évek óta nem készítettem grízes tésztát azt is kb életemben négyszer..az első igen emlékezetes lett, mert a gríz ropogós maradt a tésztán, erre még gyerekem is nevetve gondol vissza, pedig akkor még ovis volt :D Szóval ha ilyen macera a sima grízes tészta mi fog kifőni az enyémből gondoltam magamban, Én bolond egyszerre két problémát is a nyakamba varrtam. A Vége az lett, hogy a diétás változatom fényévekkel kevesebb idő alatt elkészült és szerintem sokkal finomabb is, jobban mondva nem csak szerintem hanem a fiam szerint is, úgyhogy a jövőre nézve a grízes tészta, mint mumus megszűnt végre.


Hozzávalók:
50 g Dia-wellness szénhidrát csökkentett tészta (vagy durum, vagy teljes kiőrlésű amit használsz)
3 ek zabkorpa
1 tk kókuszolaj
1 tk Dia-wellness cukorhelyettesítő ( vagy ízlés szerint más édesítőszer)
Én nem szeretem a lekvár így helyette gyümölcsöt tettem rá.
Plussz víz nem fog kelleni!

A tésztát kifőzöm sós vízben, leszűröm, de nem mosom át csak simán visszateszem a fazékba és lefedem, hogy meleg maradjon.

A zabkorpát kókuszolajon folyamatos keverés mellett lepirítom, nem szabad otthagyni, mert könnyen leéghet. Amikor el kezd kifehéredni a zabkorpa leveszem a hőről és tovább kevergetem, mert a lábas alja még forró. Hozzáadom az édesítőszert és hozzáadom a tésztát is. Alaposan elkeverem és kész.
Vannak receptek ahol a zabkorpához is vizet adnak ugyanúgy, mint a sima gríz esetében, de szerintem ez teljesen felesleges, mert a tésztán lévő víz mennyisége bőven elég lesz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése