Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. január 6., vasárnap

Padlizsán burger

Fehérjeszegény diétán lévőknek sem kell lemondaniuk a hamburgerről, otthon nagyon gyorsan és szerintem finomabbra is elkészíthető ez a kis húsmentes padlizsán burger. Ha szénhidrát csökkentett zsemlét készítesz hozzá, akkor már tényleg felteszed a koronát mindenre.


2 db padlizsán burger hozzávalói:
15 dkg padlizsán
1 tojás

csipet frissen őrölt tarka bors
petrezselyemzöld aprítva
1/2 kicsi lila hagyma nagyon-nagyon apróra darabolva
20 g jelölten gluténmentes zabpehely
1 tk jelölten gluténmentes zabpehely liszt
10 g sárga cheddar reszelve


2 db 50%-kal csökkentett szénhidrát tartalmú sokmagos zsemle
vastag húsú paprika (piros és sárga)
lila hagyma
házi pizzakrém (sajátom édesítőszerrel készült)
jégsaláta

A burgerhez a padlizsánt lesózom, kifacsarom, borsozom, újra sózom. Hozzáadom az összes többi hozzávalót. Két részre osztom. Oliva sprayvel lefújom a burgerek tetejét, nem a serpenyőt.
Grill serpenyőben sűrűn fordítgatva max hőfokon fedő alatt grillezem.

Összeállítás ízlés kérdése, nálam ch csökkentett zsemle, házi pizzakrém, jégsaláta, lila hagyma, paprika és padlizsán burger került bele.

Egy db komplett burger ch csökkentett zsemlével:
Kalória: 329,2 Kcal
Szénhidrát: 29,7 g
Fehérje: 12,8 g
Zsír: 14,6 g






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése