Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. november 9., péntek

Lazac fasírt

Tegnap este már igen későn értem rá bármit is készíteni magamnak másnapra, úgyhogy egy nagyon gyors lazac fasírt mellett döntöttem.


Hozzávalók:
20 dkg lazac
3 ek hántolt köles (50g)
90 g spenót (ennyi volt itthon, lehet akár 100g is)
1 nagy gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve

frissen őrölt bors, jó sok
1 tojás

A lazacot nagyon-nagyon apróra kockázom, a húsvágón úgy ahogy van lesózom, meglocsolom citrommal. Kicsit hagyom állni, amíg a kölest 3 vízből felforralom és leszűröm. A negyedik vízben már pattogásig főzöm.

A lazacot átteszem egy tálba, hozzáadom az aprított bébi spenótot, a zúzott fokhagymát, borsot, tojást és végül a főtt szűrt kölest.

Nagyobb golyókat készítek, nekem 7 db lett. Sütőpapíron 200°C-on sütöm kb 20 percet.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése