Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. április 19., csütörtök

Rakott Cordon bleu

Annyira szeretem a cordon bleut, de készíteni már mégsem, túl sok a macera..klopfold ki, tekerj fel mindent, panírozdbe három féle cuccba ja és süsd bő forró olajban, na nee. Akkor egy kanyart inkább megint lerövídítek.



Hozzávalók:
80 dkg sertés karaj
20 dkg laktózmentes trapista
15 dkg gépsonka szeletelve (nálam csirke mellsonka, mert ez volt itthon)
petrezselyemzöld (elhagyható)
2 tojás 2 ek laktózmentes tejföl
3 dkg jelölten gluténmentes zabpehely

 


A karajt kiklpofolod, sózod, én megszórod reszelt sajttal, én ide tettem aprított petrezselmet is, gépsonka v csirkemellsonka, sajt és szorosan feltekered. Egy szügletes jénaiba szorosan egymásmellé teszed. A tojást sóval, tejföllel felvered, ráöntöd a tekercsekre, megszórod zabpehellyel és mehet a sütőbe 200°C-ra, amíg arany barna nem lesz.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése