Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2020. május 19., kedd

Bodzás amerikai palacsinta

Bodzavirág egyike azon ehető virágoknak, aminek intenzív ízét és illatát nemcsak szörp/limonádé készítésnél, de számtalan más édesség elkészítéséhez is bátran kikanázhatunk. Tegnap nálam egy isteni finom amerikai palacsintába került kis csavarral.



Hozzávalók 6 db-hoz:
100 g zabpehely darálva
100 g túró
1 db tojás
1,5 dl tej *
1/2 kk sütőpor
1 csapott ek 4x-es erősségű édesítőszer
4 nagy db bodzavirág

A bodzavirágot egy estére 2 dl tejbe leáztatom egy szélesebb edényben, azért ennyiben, mert a virág fel veszi majd valamennyi hányadát. Ennyi idő alatt minden pollen kiázik belőle a tejet gyönyörű szép sárgára festve.

Másnap reggel a zabpelyhet ledarálom, hozzákeverem a sütőport.
A bodzavirágot kiveszem a tejből, alaposan felkeverem, hogy a leülepedett pollennel a tej homogén legyen. 

1,5 dl bodzás tejhez adok 100 g túrót, 1 db tojást és 1 csapott ek 4x-es erősségű édesítőszert. Az egészet botmixerrel eldolgozom.

A lisztet és a tejes alapot egymással elkeverem.

A serpenyőt felhevítem. 2-2 ek masszát teszek egy adagnak, fedő alatt megforgatva párszor készre sütöm közepes hőmérsékleten.

IR esetén sima tejjel vagy zabtejjel, rizstejjel készítve (mivel ezek számolós gyors felszívódású számolós ch-k) lesznek csak tízóraira, ebédre és vacsorára ehető. 
Ir esetén növényi tejjel készítve (kókusz, mandula, mogyoró) az egész hosszú felszívódású lesz így reggelire és pótvacsorára ehető, ebben az esetben az össz ch 55,6 g/6 db palacsinta.

Egész mennyiség: 
Kalória: 686 Kcal
Szénhidrát:62,5 g

1 palacsinta:
Kalória: 114 Kcal
Szénhidrát: 10 g




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése