Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. szeptember 24., kedd

Kókuszbundás alma

A kókuszbundás alma egész egyszerűen azért született kókuszosra, mert kiderült, hogy nincs itthon fahéj, viszont valamivel mégiscsak kellett egy kis ízt varázsolni a ch csökkentett bundácskába, így rögtön egy kis roppanósság is lett varázsolva a tízóraiba.


Hozzávalók 8 szelethez:
2 ek kókuszreszelék (20 g)
1 nagy db édes alma (210 g)
100 g Dia-wellness 50% ch-al csökkentett liszt
2 tk Dia-wellness cukorhelyettesítő
120 ml tej
1 tojás
1 picike por élesztő (ami a kk végére ráfér, nem kell sok)
2 ek kókuszzsír (1 ek-al sem fog felvenni a tészta belőle)

A liszthez adagolom a kókuszreszeléket, alaposan elkeverem. A langyos tejben 1 kk liszttel, hozzáadott cukor nélkül felfuttatom a picike élesztőt. A liszthez teszem a tojást, édesítőszert, tejet, elkeverem és hagyom állni addig, amíg az almát felszeletelem és kicsumázom.

2 ek kókuszzsírt felmelegítek, az almákat a bundába mártogatom addig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. Frissen a kókusz még klasszul roppan később már nem.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése