Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. július 14., szombat

Mangós Boci szelet (bögrésen)

A hétvégén nálunk Baján Halfőző Fesztivál van, jön hozzánk egy szűk csalidi kör, így hát nincs mese sütni kell. Szerencsére a gyerekem mikor meghallotta a kézi habverőmet már jött is ki a konyhába, mondván segít elmosogatni a maradék krémet az edényről... ez azt jelenti, hogy újjal ki kell eszegetni minden mikrogrammot. Remélem ez mindenkinél így működik! Azért nagyon rendi volt, mert a boci fehér foltjait Ő tette bele a tésztába, kicsit lapos lett ugyan, de azt mondta "Anyám, ez pont így jó!" Aztán "elmosogatott" és angolosan távozott.


Tészta hozzávalói: 1 bögre=3 dl

3 bögre (30 dkg) jelölten gm zabliszt
1 bögre (15 dkg) por Eritrit
5 db M-es tojás vagy 4 db L-es
1/2 citrom reszelt héja
2 púpos ek natúr kakaópor
1 zcs sütőpor
1 db (125gos) lm teavaj
2 dl (2/3 bögre) lm tej

Túrós foltok hozzávalói:
50 dkg lm túró
1 bögre (15 dkg) por Eritrit
1/2 citrom reszelt héja
1 ek lm tejföl (ha nem túl száraz a túró akkor ez elhagyható)
1 db M-es tojás

+ 1/2 db érett mangó

A tészta hozzávalóihoz a szobahőmérsékletű vajat kézi habverő segítségével kikeverem az édesítőszerrel, citromhéjjal és a tojásokkal. Lassan hozzáadagolom a tejet és a kakaóport. Végül a sütőporral elkevert zablisztet is. Közepes tepszibe kenem.

A túró foltok hozzávalóit kikeverem egymással, kanállal a barna piskótába halmozom. Ha nem púpozod meg a túró foltokat körbenövi a tészta, ha jó púposra hagyod, akkor egy szinten fog állni. Minden nagyobb túró folt közepébe egy nagy darab mangó darabot teszek.
170°C-on sütöm 30 percet.



20 kocka összesen: 3359Kcal / 209g Ch
1 kocka: 168 Kcal / 10g Ch



                                         











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése