Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. április 30., hétfő

Hajdinás áfonya torta

Ünnnepi hangulatban voltam, el lehet képzelni mennyire örülök, ha torta sütésre vetemedtem, Én akit a sütikészítéssel a vigából ki lehetne kergetni. Az történt, hogy a gyerekemmel futóversenyen voltunk, fiam rendkívül nagy magabiztossággal elhozta az aranyat 3 km-en, Én pedig 5 km-en egy befutóérmet. Ennek örömére készült ez a gluténmentes csoda.. és társa ami sima zablisztből de ugyan így.


Piskóta hozzávalói:
125 g =4 púpos ek jelölten gm hajdinaliszt
1 ek cukormentes kakaópor
4 tojás
2 ek étolaj
2 ek 4xes erősségű édesítőszer
1/2 zcs sütőpor
8 ek víz

Krém hozzávalói:
25 dkg laktózmentes túró
1 kis doboz görög joghurt (Én előző este 6 csepp laktáz cseppel elkevertem és mentesítettem)
3 ek 4x-es erősségű édesítőszer

125 g áfonya (1 kis doboz) +édesítőszer



A piskóta hozzávalóiból vizes piskótát készítek: Kikeverem az édesítővel, étolajjal a tojássárgáját, hozzáadom a sütőporral, kakaóporral elkevert lisztet, a 8 ek vizet, végül a tojások felvert habját. Egy 24x16 cm-es kis téglalap alakú sütiformát kibélelek zsírpapírral, ráöntöttem a piskótát, 170°C-on tűpróbáig (kb 25 percig) sütöm.
Széleit levágom és lefagyasztom pohárkrémhez.

A krémhez a túrót a joghurttal és az édesítőszerrel kikeverem, turmixgéppel egészen homogén krémmé keverem, rákenem a kihűlt piskótára. 
Az áfonyát egy edénybe teszem 1-2 ek édesítőszerrel, krumplinyomóval kinyomom és felforralom amíg szép színes nem lesz. Ezután szitán átpaszírozom, közben hűl, majd a krémre csorgatom a nagyját, egy kenőkéssel örvényeket rajzolok, maradék áfonyával és ibolyával díszítettem.

Egész mennyiség: 1330 Kcal / 121g Ch









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése