Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2017. október 25., szerda

Ünnepi zabcsinta

Palacsintához:
15 dkg zabpehelyliszt
2 tojás
1 ek eritritol
½ zcs sütőpor
2 dl kókusztej v. mandulatej+ 2 dl szénsavas ásványvíz
½ alma nagylyukú reszelőn reszelve
1 tk fahéj
1 ek olaj

Mindent összekeverni palacsinta tésztává legalább 15’- et állni hagyni, sütés előtt az almát a tésztába reszelni. Két sütőpapír között szépen megsül, a forró gőz kiáramlásra vigyázni kell. Lehet hagyományosan olajjal is sütni, teljesen úgy viselkedik, mint az átlagos palacsinta, azzal a kivétellel, hogy ez jobban telít.


Töltelékhez: diabetikus áfonya lekvár.

Meleg félig-kandírozott narancs:

1 narancs héja vékonyan belső fehér rész nélkül hámozva és apróra kockázva. Hozzáadni a narancs levét és 2 szeletnyi gyömbért kockázva+1 ek eritritolt. Egészet addig főzzük, amíg sűrű sziruppá össze nem áll. A kandírozást itt félbehagytam és a szirupos narancshéjat egyben öntöttem a palacsintákra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése