Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. november 27., szerda

Mennyei édesburgonyagolyó

Csodálatoooos! Mennyei! Ezer százalék meg nem mondtam volna miből van! Aztaaaa! Húú banyek csinálsz nekem is ilyet, de jó sokat!..Csak pár jelző amit az Én kis "praliném" kapott. Persze messze áll a pralinétől, de ha már ennyire hamis kártyás vagyok miért is ne?

Hozzávalók 32 db-hoz:
530 g édesburgonya
1 ek 4x-es erősségű édesítőszer
1 kk fahéj
80 g Dia-wellness főzős vanílilás puding por
100 g zabkorpa
35 g kókusz reszelék

Hempergetéshez:
natúr kakaópor vagy kókuszreszelék

Az édesburgonyát megfőzöm, lecsepegtetem szűrőn, azon forró melegében botmixerrel átdolgozom. Vigyázz, nehogy rád fröcsögjön, magasfalú edénybe dolgozz!

Hozzáadom a forró édesburgonyához a pudingport, botmixerrel csomómentesre dolgozom. (nem merek meg esküdni, de lehet, hogy sima pudinggal is működik)

Ezután mehet bele az összes többi hozzávalót. Jó alaposan elkeverem. Hűtőben hagyom kihűlni. Szépen összefog állni annyira, hogy golyókat lehessen készíteni belőle, amiket tetszés szerint bármibe forgathatok, Én ma natúr kakaóport használtam.





1 megjegyzés:

  1. szia, ha zabkorpán nincs, mehet bele szerinted zabpehely apróbbra darálva?

    VálaszTörlés