Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. január 22., kedd

Körtés mandula pite

Húgómék jöttek hozzánk vendégségbe a múlt hétvégén, a sok fogásos ebéd mellé egy kis pitécskét is készítettem brutál édesre, mert a kisfiúk nagyon édesszájú. Mondanám, hogy egy morzsa sem maradt belőle, de mivel a pitének nincs tésztája, ezért ez egy kicsit viccesen hangzana.


"Tészta" hozzávalói:
vaj kenéshez
10 dkg mandula őrlemény (lehet mandula liszt is)
50 g jelölten gluténmentes zabpehely

Töltelékhez:
50 dkg laktózmentes túró
3 ek 4x-es erősségű édesítőszer
150 g natúr laktózmentes joghurt
1 tojás
1 tojásfehérje

1,5 db körte (nálam kemény bosh kobak)
1 púpos tk fahéj
1 ek 4x-es édesítőszer
1 ek mandula őrlemény

Piteformát hideg vajjal kikenem. A mandulaőrleményt elkeverem a zabpehelyliszttel, 80 g-ot kiveszek belőle a többit beleszórom a vajas piteformába, oldalára is jusson belőle, ahogy a blogban lévő fázisképeken is látszik.

Kikeverem a töltelék hozzávalót, hozzáadom a 80 g tészta keveréket (mandula őrlemény+zabpehely), jól elkeverem, szépen beleegyengetem a piteformába.

A körtét csumázom, bevagdosom, megszórom édesítőszeres fahéjjal, majd mandulaőrleménnyel, ráfordítom a pitére.

190°C-on sütöm alsó-felső sütésen 1 órát.

Egész mennyiség 8 szelet:
Kalória: 1569 Kcal
Szénhidrát: 78,9 g
Fehérje: 117,7 g
Zsír: 80,8 g

1 szelet:
Kalória: 196 Kcal
Szénhidrát: 9,8 g
Fehérje: 14,7 g
Zsír: 10,1 g





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése