Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. május 10., csütörtök

Spenótos tagliatelle (Ch csökkentve gluténmentesen)

Nagyon belejöttem a házitészta gyárátsába, annál is inkább, mert a bolti Ch csökkentett kész tészta ritkán találkozik gluténmentes kombinációval és irtó drága is, jelenleg a sima paleo 25 dkg-ás tészta 1300Ftról indul, ez nem csökkentett. Én 50 dkg tagliatellét készítettem 1000Ft-ból, mert volt rá egy kis szabadidőm így jut a zűrősebb napokra is. A poszt alján brutál kiverem a biztosítékot a durumtészta és az Én házitésztám Ch különbségével!


25 dkg Szafi csökkentett szénhidráttartalmú galuska lisztkeverék
50 g Szafi szénhidrátcsökkentett termékekhez rostkeverék
5 tojás
10 dkg friss spenót levél 

A spenótot darálom és  sózom, többször átnyomkodom, hogy minnél kevesebb lé legyen benne.




A liszteket összekeverem, hozzáadom a spenótot és a tojásokat. Keményebb tésztát gyúrok belőle, ha nem akar összeállni a tészta adjál hozzá még egy-két tojást, mert a tojások nem egyforma nagyok hiába van ráírva a méret a dobozra.

Négy gombóccá szedtem a tésztát, pihentettem 15 percet.

Nyujtófával kicsit kinyújtottam  rost keverékkel leszórtam, 15 percig hagytam pihenni.

0-2-es fokozatig nyújtottam géppel olyan hosszan amekkora a tészta volt, nem vágtam fel kicsikre. Ezután ugyan ilyen hosszan a vastag metélőn vágtam, így lett gyönyörű, pödrődő, hosszú tagliatellém.Egy részét frissen főztem, a maradékot szárítottam.

Egész mennyiség, 50 dkg tészta: 1277 Kcal / 47 g Ch
10 dkg tészta: 255 Kcal / 9,4g Ch




A külnbség a durum és az Én tésztám között:

500g durumtészta 1800 Kcal / 365g Ch (!!!)
500g házi tésztám: 1219 Kcal / 47,1g Ch 💗

Sajtos tésztát és hagyományos Bolognai tagliatellét készítettem belőle: recepteket megtalálod a címre kattintva:

Bolgnai tagliatelle
Sajtos tagliatelle








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése