Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. március 15., péntek

Copfos rétes

Szóval néha sütni is kell, mert vannak ilyen igényei a család többi tagjának, és ha már így alakult, hogy nem úszhattam meg, akkor már nekem kinőttek az igényeim..bevetettem anyósom kedvenc és nagyon sokat lesütött süteményét a kígyórétest vagy ahogy sokan ismeritek a copfos rétest. Kicsit diétásabbra és nagyon egészségesre sütve.



Tészta hozzávalók:
25 dkg jelölten gluténmentes zabpehelyliszt
1 tojás + 1 tojássárgája
1 zcs (12g) sütőpor
1 kis doboz laktózmentes tejföl (150g)
50 ml laktózmentes tej
1 púpos ek utifű maghéj LISZT
50 g laktózmentes Rama margarin
csipet só
1 ek 4x-es erősségű édesítőszer

Töltelékhez:
2 kis dob laktózmentes túró (500g)
2 tojás sárgája
2 ek 4x-es erősségű édesítőszer
20 dkg olvasztott jó lecsorgatott erdei bogyós mix
2 ek jelölten gluténmentes zabpehely

A tészta hozzávalóit alaposan eldolgozom, de tényleg jó alaposan, hagyom állni 30 percet. Ennyi idő alatt a zabliszt és az utifű liszt megszívja magát. A tésztát szilikon lapon kinyújtom, a széle, mivel zabliszttel dolgozok kicsit repedezett lesz, de palacsinta forgatóval gyönyörűen vissza lehet egyengetni, újra nyújtani, hogy a fázisképeken is látszik.

A túrót kikeverem az édesítőszerrel, tojássárgájákkal, felét ráteszem a tésztára.
A bogyós mixet, alaposan lecsepegtetem, elkeverem a zabpehellyel, ráteszem a túróra, befedem a maradék túrókrémmel.

A tészta mindkét oldalát lefelé csíkokra vágom, ahogy a blogban is látszik. Felhajtom a túrótöltelékre. Én kicsit rövidre vágtam őket így óvatosan a két tenyerem között még össze nyomkodtam. Tojással lekenem.

Előmelegített 180°C-os sütőben 30 percet sütöm.

Ez a recept kivételesen a közepes nehézségű receptek közé tartozik, az összeállítás és a zabliszt miatt, de ha én összehoztam valószínű más is boldogul vele, mindenképp próbáljátok ki, abszolút megéri.
Ha előre tervezős vagy 10 részre szeletelve fagyaszthatod a sütit kis étkezésre.

1 szelet copfos rétes:
Kalória: 280 Kcal
Fehérje: 12,9 g
Zsír: 14,3 g
Szénhidrát: 22,3 g

A recept hozzávalói nem cserélhetők le. 
A gluténmentes zabpehelyliszt, gm zabpehely ugyan úgy működik, mint a sima zabpehelyliszt és pehely.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése