Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. június 16., szombat

Ribizlis kocka

Intelligens krémes mintájára ma Ribizlis kockát készítettem, a margarint kihagytam a receptből így kalóriát spóroltam és mégis tökéletesen működott az alaprecept.



Piskóta hozzávalói: 
5 tojás
5 púpos ek=10 dkg jelölten gluténmentes zabliszt
2 kis pohár = 25 dkg laktózmentes natúr joghurt
1 púpos ek=1,6
½ zcs sütőpor
15 dkg por Eritrit
Minden száraz hozzávalót elkevertem egymással, külön tálban a nedves hozzávalókat is, majd a kettőt összekeverem és jól kidolgozom. Sütőpapírral bélelt 20x27 cm-es kis tepsiben 10 percig sütöm 200°C-on, ezután 60 percet sütöm 170°C-on.
Krém hozzávalói:
25 dkg lm túró
2 kis pohár=25 dkg lm natúr joghurt
8 dkg por Eritrit
1 lime reszelt héja és fél lime leve
125 g piros ribizli
1 zcs expressz zselatin fix


A fele ribizlivel kikeverek minden hozzávalót botmixerrel. A kihűlt piskótára halmozom, rászórom a maradék ribizlit, reszelek rá lime héjat és hűtőbe teszem 2 órára.
Konyhatipp: ha kevés az időd, akkor 2 zcs zselatinfixel akár fél óra alatt is kész lesz a vendégváród.
Egész mennyiség 8 nagy kocka: 1435 Kcal / 87g Ch
1 kocka 179 Kcal / 10,8g Ch

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése