Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. május 31., csütörtök

Csirkés Enchilada

Kakas leves mellé ma a húst hússal evő srácaimnak készült egy könnyű kis csípős ebéd, mert már a hagyományos sült húsokkal tele lett a hócipőjük...nem is tudom ezt hova felírni.


Hozzávalók:
Katalán ragu csilipaprikával feltúrbózva
40 dkg filézett csirkecomb
1 gerezd fokhagyma
1 ek étolaj
8 dkg laktózmentes sajt

4 db Tortilla lap

Paradicsom szószhoz:
2 dkg laktózmentes sajt
1 dl paradicsompüré 
zöldfűszer nálam snídling
1 gerezd fokhagyma
1 ek jelölten gluténmentes zabpehely

A paradicsomszószhoz a pürét elkeverem a fokhagymával, snídlinggel.

A csirkecombot nagyon apróra vágom, olajon, fokhagymával lesütöm. Sózom hozzákeverem a Katalán raguhoz. Én csak a kétharmadát használtam fel, de lehet akár az egészet is, az egésszel számolok.
Hozzáadom a reszelt sajtot, Tortillába tekerem és sütöm 200°C-on 10-15 percet, sütőből kivéve, leöntöm paradicsom szósszal, kevés reszelt sajttal, visszateszem a sütőbe amíg a sajt megolvad.

Ha nem akarsz fokhagymát a szószba, akkor kihagyhatod, tegyél bele inkább csiliporból egy keveset.

Négy adag: 1908 Kcal / 129g Ch
1 adag:477 Kcal / 32g Ch









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése