Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. június 22., szombat

Ranchero serpenyős csirke

Tegnap esti vacsoránk brutál csipős hangulatban telt. Egy alap ranchero receptet kellett átdolgoznom, mert fűszer volt csak tojás nem, a srácok azt mondták így jártunk a legjobban mivel mind elfogyott valszeg tényleg igazat mondtak.


Hozzávalók:
2 dupla csirkemell filé
1 zcs ranchero fűszerkeverék (Lucullus)
3 ek olivaolaj
2 nagy bocskorpaprika
1 erős paprika vagy 2-3 jalapeno
1 szelet füstölt zorba sajt

A húst tetszés szerint feldarabolom, 2 ek olajjal és a ranchero fűszerrel alaposan bedörzsölöm, só nem fog kelleni, mert a fűszer elég sós.
A paprikát kicsi kockákra vágom, 1 ek olajon elkezdem lesütni, hozzáadom a fűszeres húst. Legmagasabb hőmérsékleten sütöm.

Közben 1/2 erős paprikát, ha be tudod szerezni akkor 2-3 jalapenot félbevágok, az eret kiveszem, megtöltöm füstölt zorba sajttal és a serpenyőbe teszem sülni.

Az egész akkor készül el amikor a húsok szépe szaftosak és színesek lesznek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése