Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. június 28., péntek

Rákóczi túrós pohárkrém

Nahát nekem tuti biztos nincs kedvem sütni, nem a meleg miatt, hanem inkább a lustaság miatt, úgyhogy nálam ilyenkor valami szuper gyors pohárkrém készül, abban még sosem csalódtam, várni sem kell rá túl sokat, finom is, diétásabb is, igazán mi kell még?....kb ez van mostanában, sajnos már most érzem, hogy a vasárnapot nem úszom meg ilyen könnyen.


Hozzávalók 4 pohárhoz:
2 kis doboz laktózmentes túró (500 g)
1 kis pohár laktózmentes natúr joghurt (300g)
4x-es erősségű édesítőszer ízlés szerint

8 db sárgabarack (200g)

Morzsához:
50 g jelölten glutánmentes zabpehely
100 g mandula( nálam forgács, de teljesen mindegy le lesz aprítva)
1 púpos ek 4x-erősségű édesítőszer
4-6 ek lakózmentes tej

A túrót a joghurttal és az édesítőszerrel botmixerezem.

A barackokat magozom, lehúzom a héját, szintén botmixerrel eldolgozom, ha szeretnél tegyél hozzá édesítőszert.

A morzsa alaphoz a zabpelyhet és a mandulát aprítógéppel ledarálom, hozzászórom az édesítőszert és óvatosan adagolva kanalanként a tejet. Hagyom állni, hogy a zab megszívja magát, ha nagyon nagyon száraznak tűnik egy pici tej mehet még bele, de lassan, mert a lényeg, hogy morzsaszerű legyen az egész.

Ezután már csak ízlés szerint rétegezni kell a poharakban a három réteget.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése