Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. június 29., szombat

Koviubis serpenyős

Egy hideg savanykás egytál zseniális ebben a hőségben, próbáljátok ki bátran, nekem nagyon bejött. Tegnap korán  hajnalban készült, igazából nem a meleg miatt, hanem, mert dolgozni rohantam, de mivel alig van vele munka és idő bármikor pikk-pakk készíthető. Én délben a nagy melegben inkább hűtőhidegen ettem..és igen naggyoon finom volt.
Mivel szénhidrát szinte nuku ami benne van, ezért a cukorbetegek figyeljenek, ha erre fáj a foguk, kelleni fog mellé egy kis tészta, vagy rizs.


Hozzávalók:
400 g  csirke felsőcomb filé
3 hatalmas db kovászos uborka
2 db tv paprika
1 db bocskorpaprika
2 db paradicsom
magyaros fűszerkeverék

1 kis pohár natúr laktózmentes joghurt

A paprikákat, kovászos uborkát, paradicsomot nagyra darabolom.

A csirkecombokat ugyanígy nagyra darabolom, egy serpenyőbe teszem, nem teszek alá olajat, mert elég lesz, ami a húson van. Legmagasabb hőfokon elkezdem sütni a darabolt paradicsommal, alaposan befűszerezem és lefedem. Amikor hús már majdnem kész (ezt lehet késsel ellenőrizni), akkor hozzáöntöm az összes többi zöldséget. Fedő nélkül sütöm tovább.

Ha a paprika is és a hús is megsült, belekeverek 1 pohár joghurtot, még pár percig főzöm és elzárom.

Melegen is nagyon-nagyon finom, de nekem hidegen volt a leges legjobb.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése