Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. szeptember 4., kedd

Tejfölös-tojásos csirkecombok

Az a jó a csőben sültekkel, hogy nem kell vele foglalkozni, na meg az is jó, hogy tök mindegy mit raksz össze, abból rosszat ki nem lehet hozni, így volt ez tegnap nálunk is...Rakott krumpli feelingre készült egy adag csirkecomb, kissé diétásabb változatban burgonya nélkül, de annál kapósabban.


Hozzávalók:
4 db csirkecomb
2 kis pohár laktózmentes tejföl
2 nagy gerezd fokhagyma
himalája só
4 db tojás

A csirkecombokat sózom. Kikeverem a tejfölt sóval, fokhagymával. Ha nem szereted a fokhagymát ez el is hagyható. A csirkecombokat egy kis cserépedénybe teszem, rárakom a szeletelt főtt tojásokat, leöntöm a tejfölös cuccal. 200°C-on 30 percet sütöm.

Ha nagyon teleteszed, ahogy Én is a kis cseréptálat, akkor tegyél alá még egy tepsit, mert ki fog folyni a combok leve.

Egész mennyiség 
Kalória: 1409 Kcal
Szénhidrát: 14,8g
Zsír: 95,6 g -telített 49,5g
Fehérje: 113g





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése