Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. szeptember 9., vasárnap

Őzpörkölt bográcsban

Szerintem mindenki egyet ért azzal, hogy a bográcsozás féri munka és azzal is, hogy nekünk, nőknek ez a legtökéletesebb ételkészítési mód, mert úgye semmi teendőnk nincs vele :D Fantasztikusan szaftos, sűrű, a hús egyszerre száraz, de mégis omlós, ahogy egy vadpörkölthöz illik, és ha már vadhúsról van szó még véletlen sem kerülhetett a bográcsba semmi boltból származó dobozos szaft vagy kocka, vagy zöldség. Megtiszteltük az ételt adó állatot azzal, hogy bio, házi zöldségeket használtunk és a saját házi pirosaranyamat, pörköltkrémemet.


Hozzávalók:
gulyás bogrács
5 kg darabolt őz
2 l víz (kezdésnek, aztán ezt pótolni később)
3 ek disznózsír (nem olaj és nem kókuszolaj vagy más, rendes házi disznózsír)
2 ek házi készítésű pirosarany
1-1 tk őrölt fehér és fekete bors
1 dl házi készítésű pörkölt krém
2 tv paprika
2 paradicsom
5 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
5 főzőkanál fűszerpaprika
6 db erős paprika
5 db boróka bogyó, só


A vöröshagymát felkockázva a disznózsíron üvegesre pirítod, ráteszed fűszerpaprikát kicsit pörkölöd, de ne égesd le. Ráteszed a darabolt őzhúst, átforgatod és felöntöd 2 l vízzel. Miután felforrt hozzáadod a darabolt tv paprikát, darabolt paradicsomot, borsokat és a házi pörkölt krém felét, a házi pirosaranyat, zúzott fokhagymát és forralod tovább, miközben a bográcsot határozott mozdulattal a fülénél fogva időnként megrázod. Kb fél óra rotyogtatás után hozzáadod a maradék pörköltkrémet, egy fakanál sót, a boróka bogyókat. Ha nagyon elfőtte volna a levét, akkor felöntöd, annyira, hogy ellepje a húst. Ezután már csak puhára, szaftosra való összerotyogtatás van hátra ami kb még 3 óra attól függően, hogy milyen idős őzet lőtt neked a vadász. A víz visszapótlása figyelni kell, ne menjen túlzásba. A só mennyisége izlés kérdése, kóstólással dől el, nálunk összesen 2 fakanálnyi kellett bele.


 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése