Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2018. szeptember 12., szerda

Kevert tésztás Citromfüves kocka

Mi kerüljön a holnapi uzsis dobozba, ami nem drága, egyszerű, finom???..A.Kevert tésztás citrom kocka elkészítéséhez még a legminimálisabb cukrász tudás sem szükséges és, hogy még könnyebb dolgunk legyen hétköznap, bögrés mércére írtam a receptet.


Hozzávalók:  1 bögre 3 dl
1 bögre barna rizsliszt 20dkg
2 tojás
2 kis dobozos natúr joghurt (tf allergia esetén Alpro natúr joghurtból 3 dl)
1/2 sütőpor
1 citrom+a reszelt héja
marék citromfű levél
2 ek négyszeres erősségű édesítőszer (sima cukorból 10 dkg, vagy Eritritből 10dkg)
1/2 bögre rizs tej 1,5dl (lehet más tej is nekem csak ez volt itthon)

A süti összeállítása rém egyszerű. Keverd össze a száraz alapanyagokat: liszt, sütőpor, édesítőszer egy nagyobb tálban.
Keverd össze a nedves alapanyagokat egy másik tálban: joghurt, citrom facsart leve és reszelt héja, tojások, tej és a kicsire darabolt citromfű leveleket.

Ezután a nedves keveréket öntsd a szárazhoz, keverd el alaposan. Tedd egy kicsi tepsibe 27cm x 17cm-esbe és süsd 170°C-on 60 percet. Ha a tűpróba rendben van, akkor ki is veheted. Kihűlve édesítőszerrel szitáld meg és másnap mehet a tízórais dobozba.

Egész mennyiség 24 kis kocka:
Kalóia: 1037 Kcal
Szénhidrát:182g
Fehérje:29g
Zsír:20g - telített 8,8g

1 kis kocka: 
Kalória 43,2 Kcal
Szénhidrát: 7,6g
Fehérje: 1,2g
Zsír: 0,8g


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése