Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. július 2., kedd

Srpska gazdagon

Szerb salátát dobtam össze vacsorára, valahogy elég emberes adag lett, és valahogy a saláta készítéssel mindig így járok és valahogy mindig el is tűnik..hát igen szerencsére nálunk a fiúk is szeretik vagy épp nem szerencsére, mert így ahogy elkészülök vele azonnal mentem kell a saját adagomat különben rájárnak és szépen a salátás tálból elkoptatják..soso, ez egy remek, gyors vacsora ötlet, ha diétázol, ha nem akkor is.


Hozzávalók:
3 db Tv paprika (220g)
1 db Kígyóuborka (300 g)
4 db Paradicsom (380 g)
Csevapcsicsa (200 g)


A csevapot Én előre bekeverve vettem, így csak ki kellett sütnöm. Icipici golyókat formázok, akkorákat, mint egy májgombóc, mivel salátába fogom tenni, így falatokban szebben mutat és sokkal gyorsabban is sül. Tapadásmentes serpenyőben, fedő alatt, olaj nélkül, közepes hőn készre sütöm.

A zöldségeket tetszőlegesre darabolom, hozzáadom a csevapot, sózom és kb ennyi, máris kész a diétás vacsora. Az eredeti Srpskára még olajat is locsolnak, hát nálam ez teljesen kimaradt a sok kalória tartalma miatt, viszont a csevap bőven kárpótolt érte.

Egész mennyiség:
Kalória: 650 Kcal
Fehérje: 38 g
Zsír: 40 g
Szénhidrát: 28 g







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése