Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2019. május 7., kedd

Narancszselés málnás tortácska

Minimálon nyomtam egy tortácskát, se torta forma se pite forma nem kell hozzá, sőt még liszt sem, tojásból is elég kemény 1 db. Igazán nincs vele sok dolog, ha nem akarod mérni a hozzávalókat még azt sem kell..


Tortácska hozzávalói:
1 kis doboz laktózmentes túró (25 dkg)
1 db tojás
1 ek 4x-es erősségű édesítőszer
1 db citrom reszel héja
1 púpos ek jelölten gluténmentes zabpehely

Narancszseléhez:
2 narancs facsart leve (220 ml)
1 tk 4x-es erősségű édesítőszer
4 db lapzselatin
+
1 kis doboz friss málna (125 g)

A tortácskához a túrót, a tojást, édesítőszert, citromhéjat és zabpelyhet eldolgozom villával egy sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetem, akkorára, mint egy kis tányér. Ha van kicsike tortaformád, ami nekem nincs, akkor még egyszerűbb dolgod lesz. 180 °C-on sütöm 25 percet.

A lapzselatint  az összes narancslével és édesítőszerrel leáztatom, ezután felmelegítem, innentől vagy a mini tortaformában hagyott kihűlt sütire öntöd, vagy ha ez nincs, akkor egy akkora edényben hűtöd amekkora a tortácskád (tegyél alá fóliát vagy sütőpapírt úgy könnyebben ki tudod majd szedni belőle). Amikor kezd dermedni a zselé dobálj rá málnaszemeket.

Egész mennyiség:
Kalória: 641 Kcal
Fehére: 52,2 g
Zsír:24,8 g
Szénhidrát: 42,9 g



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése