Magamról

Sziasztok Kőrösiné Heni vagyok.

Számtalan egészségügyi problémám több, mint 100 kg túlsúlyom pár évvel ezelőtt arra késztett, hogy életmódot váltsak.
2019 decemberében kiderült, hogy gyomorproblémáim mögött egy krónikus gyulladás, 3 fekély, GERD áll amit egy visszatérő Helicobater fertőzés okoz. Innentől a receptek már zsír/fűszerszegény módon vagyis gyomorkímélő módon készülnek. Sajnos a neten nagyon kevés az gyomorkímélő recept, ezért remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, akinek hozzám hasonló problémája van, legyen akár egy savas reflux ami bizony minden túlsúlyos embert érint. Ezek a problémák kitartással és megfelelő diétával tünetmentessé tehetőek. Természetesen gyógyszert elhagyni csak orvosi utasításra szabad, Én is így tettem le a legnagyobb dózisú savcsökkentőt 5 hónap alatt. Ma már szerencsére tünetmentes vagyok egészen addig amíg étteremben be nem választok valami fűszeres ételt.
Emellett januártól Inzulinrezisztens diétát tartok, így minden recept végén feltüntetem a felszívódási arányokat és, hogy melyik napszakban lehet IR betegeknek fogyasztani, mert bár minden recept IR kompatibilis azért a nap folyamán nem ehetőek bármikor.

Mivel sok munkám van egy recept elkészítésében, fényképezés, megírás, kiszámolás és a tanácsok leírása, ezért nagyon kérek mindenkit, ha tetszik a receptem azt csak az Én linkemmel ossza meg. Vagy, amikor elkészíted a receptet tegyél mellé egy hivatkozást a receptem linkjével. Ezért végtelen hálás lennék.

Kívánok mindenkinek sikeres életmódváltás, és ami a legfőbb jó egészséget !

Kőrösiné Heni
Diétás gasztroblogger

2017. november 10., péntek

Sáfrányos-tejszínes kacsa


A sáfrányos szeklice a világ egyik legdrágább fűszere, mivel nem a virágot hanem a virágban lévő bibét használják fel fűszerként vagy festőanyagként. 1 g fűszer előállításához akár 150 virágra is szükség lehet, ezért a növény hamísítását a középkorban kegyetlenűl büntették. Fantasztikus gyógyhatása a terméséből kivont olaja csökkenti a koleszterinszintet, szívinfarktus megelőzésében is szerepe van, de vérnyomáscsökkentő hatása is ismert. A népi gyógyászatban a virágok főzetét erős köhögés, fulladás ellen használták.
Beszerezhető piacokon vagy bioboltokban. Én 300 Ft-ért vettem 5 g-ot.


40 dkg kacsamell 150 ml laktózmentes tejszín
3 dl víz
1 db (10 dkg) tv paprika
10 dkg sárga színű karfiol
3 nagy csipet sáfrányos szeklice
1 csipet fehérbors

1 ek olivaolaj
1 ek Haas étkezési keményítő

Köretnek: Én 10 dkg főtt barnan rizst ettem, a gyerekem csavart durumtésztát.
Köret nélkül: 1064 Kcal / 18 Ch
+ 10 dkg főtt barna rizs: 112 Kcal /23,5 Ch
Kacsamellet kis kockára vágom 1 ek olivaolajon a nagyon apróra vágott tv paprikával kérgesre pirítom. Ráöntöm a tejszínt a vizet, füszerezem és hagyom szépen közepes lángon főni. Ha nagyon elfő a leve mielőtt sűrüsödne 0,5 dl vízzel pótolom.
Amikor kezd puha lenni a hús ráteszem a karfiolt, kb öt perc múlva 1 ek haas étkezési keményítővel behabarom.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése